A honlaphoz
A honlaphoz
A honlaphoz
A honlaphoz
A honlaphoz
 

Fischer Iván

Fischer Iván az 1983-ban történt alapítás óta a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

A BFZ és Fischer Iván közötti, ma már világhírű partneri kapcsolat a komolyzene utóbbi három évtizedének egyik legnagyobb sikertörténete. Fischer Ivánt külföldi koncertturnéi, a Philips és a Channel Classics kiadók gondozásában megjelent lemezei révén a világ legújítóbb és leginspirálóbb zenekarvezetői között tartják számon.

Számos új koncertformát talált ki és honosított meg, többek között az évtizedek óta töretlenül sikeres kakaókoncerteket kisgyerekeknek, a meghirdetett műsor nélküli titok-koncerteket, a beszélgetéssel egybekötött egyforintos koncerteket, a tízezreket vonzó, nagyszabású budapesti szabadtéri hangversenyeket. Rendezőként sikeres operaprodukciók fűzdőnek a nevéhez. Több fesztivált alapított, így a kilencvenes évek nyári barokk zenei fesztiválját és a Budapesti Mahler Ünnepet, amely lehetőséget nyújt új művek rendelésére és bemutatására is.

Vendégkarmesterként Fischer Iván a világ legrangosabb zenekaraival dolgozik. Több mint tíz alkalommal vezényelte a Berlini Filharmonikusokat, évente két hetet tölt a Concertgebouw Zenekarral, dolgozik a nagy amerikai zenekarokkal, így a New York-i Filharmonikusokkal és a Clevelandi Zenekarral.

Korábban zeneigazgatója volt a Kent Operának és a Lyoni Nemzeti Operának, vezető karmestere a washingotni Nemzeti Szimfonikus Zenekarnak. Lemezfelvételeit számos rangos nemzetközi díjjal tüntették ki.

A világhírű karmester budapesti zongora-, hegedű- és csellótanulmányok után a Bécsi Zeneakadémián tanult, Hans Swarovsky karmesterosztályában. Az utóbbi években zeneszerzőként is aktív, műveit előadták az USA-ban, Hollandiában, Magyarországon, Németországban és Ausztriában.

Alapítója a Magyar Mahler Társaságnak, patrónusa a Brit Kodály Akadémiának. Göncz Árpád a Magyar Köztársaság Elnökének Arany Emlékérmével, a Davosi Világgazdasági Fórum a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásáért Kristály-díjjal tüntette ki. A francia államtól Chevalier des Arts et des Lettres címet, a magyar államtól Kossuth-díjat kapott. Budapest díszpolgára, a magyar kultúra nagykövete.

2011 februárjában Fischer Ivánt a berlini Konzerthaus zeneigazgatójává és a Konzerthaus Zenekar vezető karmesterévé nevezték ki. Posztját 2012 augusztusától tölti be.

 

 
 
A két epizód Lenau Faustjából csodálatos atmoszférával szólalt meg. (…) Fischer és zenekara mindkét darabot úgy játszotta, mintha az életük múlt volna ezen. Az oly fájdalmasan hiányzó magyar karmesterek, Doráti és Solti hagyományát követve Fischernek forró drótja van a ritmushoz és az élénk színezéshez, amelynek köszönhetően a zene életre kel.
Richard Fairman, Financial Times, 2004. február 3.
 

Facebook ikonA BFZ a Facebookon

Facebook ikon Fischer Iván Facebook oldal
BFZ | nagyfelbontású letölthető fotók
BFZ | fotógaléria design: ©Ars-Wonderland